Zárcsere kivitelezésemmel értéket védek meg Önnek! Egy kattintásra elérhető vagyok. +36-70-272-7773

Zárszerelés Budapesten, minden típusú zár szerelése,zárnyitás

Zárszerelés mint szakmai terület a legtöbbet alkalmazott formája a Budapesti munkák megrendelése során
hiszen a Főváros  területén helyezkedik el a legtöbb bejárati ajtó amely igen csak sok problémát okoz a felhasználói számára.

Zárszerelésnél a legtöbbször feltűnő probléma forrása a régi, elavult zárak működésében rejlik amihez a kulcsok is kopottak és sokszor az ajtó tokjában sem illeszkednek pontosan.

Emiatt akár egy zárnyitás is szükséges lehet hiszen a szerelés elhalasztása és hibás használat miatt akár a felére is le csökkenhet a működési ciklusa egy egy ajtózárnak.

Ebben az esetben zárszerelő segítségére lesz szükség.
Megelőzés képen ajánlott a zárbetét hibának felismerésekor zárszervíz szolgáltatót keresni.
Budapest területe ebből a szempontból kimagasló így a zárszerelők is korlátlanul állhatnak rendelkezésre egy ajtónyitás esetén amely nem válogat az időpontok közt.

Ezért a legtöbb kerületben Budapesten, rövid kiszállási idővel  zárszerelési szolgáltatást vehet igénybe az alábbi telefon számon: +36702727773


A legtöbbet alkalmazott szerelési feladat a zárak tekintetében a zárnyitás és a bejárati ajtó ki nyitása


Naponta több kétségbe esett, megrendelőnknek segítünk bejutni az ingatlana területére mert becsapódott az ajtó, vagy elromlott az ajtózár, esetekben elhagyta a bejárati ajtó kulcsát.

Ezek között a munkák közt a zárnyitás és az ajtónyitás nyilván akut zárszerelési feladat, de vannak előre optimalizálható feladatok a szerelések területén.

Ilyen például a zár kicserélése.
Bár ezt a szolgáltatást is csak akkor alkalmazzák a megrendelőink többsége ha már tönkre ment a bejárati ajtózár.

Ezen a területen óriási negatív kiadások vannak elrejtve hiszen egy elavult zár kinyitása egy betörő szemszögéből másodperces kivitelezést jelenthet míg egy elromlott zár esetén az ügyfélnek órás várakozás és kiadás akár teljes zár cserére vonatkozóan.

Ezt a kellemetlen kiadással járó feladatot úgy lehet csökkenteni ha a zárszerkezetben vagy a zárbetétben fellépő hibákat képesek vagyunk érzékelni azt azonnal egy zárszerelővel kommunikatívan megbeszéljük.

Egy helyszínen történő zárnyitáskor fény derülhet arra, hogy meddig képes ellenállni a külső behatásoknak az ön bejárati ajtózárja!

Zárszerelést végző szakember tudja, hogy lehet megakadályozni és az ajtónyitás idejét meghosszabbítani különböző termékkel akár a heveder zár felszerelésével a betörésekkel szembeni védekezés kialakítása miatt.

Így le lehet redukálni a negatív kiadásokat a zárszerelések területén!

Abban az esetben ha a lakóterünk közelében betörés történt, ott kell gondolkozni azon, hogy vajon az Ön bejárati ajtó zárjai ellenállóbak e szomszéd ajtóján található záraknál.

Amennyiben kétséges lehet biztonság abban az esetben érdemes akár másod zárakat vagy biztonsági zár szerelés kivitelezését igényelni.

Csak így lehet olcsón megúszni a zárszerelési műveleteket vagy elkerülni a betöréseket!

Érdekes lehet számára a zárszerelés árak?
Hívjon: +36702727773

 

Minősített zárszerviz tudja elvégezni szakszerűen a zárszerelést

 

A legtöbb esetben sokan nekilátnak a szerelés feladatának de legtöbbször nálunk csapódik le a zárakkal kapcsolatos kivitelezés

Okai például a szerszámozottság hiánya, ha van szerszám akkor a tapasztalat nincs eléggé feltöltve a zár szerelésekre fókuszálva, vagy a biztonsági pontok hiánya amelyet az Ön biztosítója is alkalmaz!

Ezért egy profi zárszerviz szolgáltatónak a szerszámos táskájától kezdve a 20 éves zárakkal kapcsolat tapasztalata és biztosító előírásainak ismerete egyetlen szomszéd vagy családtag tudásával nem hasonlítható össze!
Gondoljunk csak bele.

Egy zárcserét is el lehet végezi házilag a szomszédok segítségével.

Épp úgy mint ha megkérdezzük a földszinten lakó Imre bácsit kérdezzük arról, hogy hová fektessük be a megtakarított pénzünket?

Ugye milyen elképzelhetetlen, hogy bárki tudjon arról a házban hogy hol tartsuk befektetéseinket!
Ezért megyünk konzultálni a bankfiókokba, hiszen ott brókerek több éves tapasztalattal forgatják a megtakarításainkat előre számítható kamatokkal.

Éppen így van ez egy profi zárszerelést végző cégnél is!

Ebben az esetben a hosszú távú, probléma mentes működést, a biztonsági fokozatot, a kulcsok számát a biztosító előírásait veszi figyelembe a technikus és ezek alapján ajánl Önnek megfelelő védelmet a bejárati ajtók területén.

Amikor nem zárszerelőre bízzuk az értékeink és családunk védelmét abban kockázat van!

Ha Ön nem kockáztatni szeretne hanem hosszútávú védelmet kialakítani a zárszerelések kivitelezésével vegye fel velünk a kapcsolatot!

+36702727773

 

Zárszereléssel kapcsolatos szolgáltatásaink Budapest területén azonnal elérhetőek

  • Zárnyitás gyors szolgálat 
    Bejárati ajtózárak javítása 
    Biztonsági zár szerelés 
    Azonnali zárnyitás 
    Zárszerelés - zárjavítás 
    Biztonsági ajtó zárnyitás 
    Prémium zárbetét szerelés 
    Hevederzár felszerelés 
    Másodzárak szerelése 
    Többpontos zárjavítás 
    Kínai ajtó zárszervíz 
    HiSec biztonsági ajtózár csere 

Ezek a fent nevezett kivitelezések számos munkát kívántak meg cégünk zárszerelőitől!

Az elmúlt húsz év alatt egyetlen ügyfél nem ismert aki betörés áldozata lett volna, és garanciális megkeresésünk sem akadt a magas minőség alkalmazása során!

Ezért bátran jelenjük ki ahol megfogadják tanácsainkat a zárszerelésnél, ahol mi szereljük a zárakat ott a betörők nem járnak vendégségbe! 

Cégünk biztonságot nyújt a zárszerelésekkel kapcsolatban Önnek és nem bizonytalanságot mint sok más konkurens találat az internet sztrádáján!

Kérem ellenőrizze le cégjegyzék számunkat és cég székhelyünket, és adószámunkat amelyet a lap bal felső oldalán talál!



Vagy tekintse meg az ügyfeleink által publikált véleményeket amelyek az átadott biztonsági zár szerelésekkor fogalmazódtak meg a helyszínen végzett munkáink alapján: https://g.page/r/CdXw0falYqj3EB0/review

Amikor zárnyitásra van szükség, egyben biztos lehet a bejárati ajtó lapján sérülést nem láthat a mi munkáink során!
Egy becsapódott ajtó nyitását kizárólag roncsolás mentesen végezzük el így a zár csere nem szükséges.

Sok esetben ennél a tevékenységi körnél is a bajba jutott ügyfelek a zárszerelők megérkezéséig türelmetlenül állnak a bezárt ajtó előtt és YouTube videókból próbálnak fókuszálni az ajtó kinyitására ám csak rontanak a helyzetükön mert egy a legtöbbször beletörik a kártya a tokba ezzel pedig a zár kinyitása akár többletköltséggel is járhat.

A zárak szerelés és a zárnyitás nem végezhető mindenki számára!
Profi lakatos munka ami szaktudást és tapasztalatot igényel ráadásul ezt a szakkört semmilyen gyorstalpalón nem lehet elvégezni.

Csak az a tudás egy zárszerelő szakember számára amit felszedett a munkái során!

Szakmába illő reputációnkat, megtalálja számos web oldalon, tényfeltáró témába vágó műsor adását rádióban folytattuk, és közel 30.000 ingatlant tettünk biztonságossá az elmúlt két évszázadban!

Cégünk a zárnyitás és a zárszereléssel kapcsolatos munkákra garanciát vállal amelyet egész héten rendelkezésre álló zárszerviz szolgáltatás keretében támogat!

Azt állítjuk, hogy nincs ennél több, jobb szolgáltatás Budapest területén!

Lakatos zárszerelőnk segítségét az alábbi számon kérheti:
+36702727773

 

 Zárszerelés árak Budapest területén 

 

Zárszereléssel kapcsolatos munkálatoknál előzetes felmérés már egy fotóval vagy e-mailban megfogalmazott témakörrel kiegészíthető és költséggel nem jár, ám a helyszíni szerelés minden esetben költséget vonzhat maga után.

Mivel közel húsz esztendeje járjuk Budapest utcáit ezért álmunkban is felszerelünk egy zárat bármilyen bejárati vagy biztonsági ajtóra ezért a telefonon küldött képek alapján már tájékoztató árajánlatot tudunk arra adni mennyibe kerül egy pótzár felszerelése.

Ugyan ez a formáció követhető a zárnyitások tekintetében.
Ám itt több probléma is befolyásolhatja az ajtónyitás költségeit.

Ha egy elromlott zár kinyitás a kérés az olyan többletköltséggel járhat amely magába foglalja a teljes zárcsere árajánlatát amely függ az ajtó kialakításától, az ügyfél biztonsági követelményeitől, és a zárbetét minőségétől.
Hevederzár szerelés megrendelésekor az ajtólap vastagsága a zár minősége a kulcsok száma és a fali befogadók rögzítése is sokat nyom az árajánlatba.


Zárjavítás esetén szondázni kell a meglévő eszköz alkatrészeinek elérhetőségét, amennyiben az már nem elérhető abban az esetben milliméter pontosan kell azt átalakítani, hogy a régi zár szerelésének helye ne látszódjon.

Betörésvédelem szempontjából sok termék felszerelhető a bejárati ajtókra ezért mondhatjuk, hogy minden ügyfél egyedi és jár neki az egyedi biztonság amelyet a pénztárcája mérete határozhat meg!

Mi minden megrendelőnk számára megtaláljuk a megfizethető biztonságot a zárszerelések terén!
Egyedüliként alkalmazzuk a szerelés területén a silány minőségű és Kínai zárbetétek cseréjét a Mabisz / magyar biztosítók szövetsége/ előírásainak alkalmazásával ezért a zárbetétek árait Önnél a helyszínen tudjuk pontosan prezentálni. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy minden termékünk Mabisz minősítéssel rendelkezik és a helyszínen a tanúsítványok elérhetőek bemutatás céljából!

Ám ahhoz hogy ki induló pontot alkossunk a munka megrendelése és a munka végzése között adunk segítséget a számoláshoz.

  • Egyszerű zárszerelési munkadíj 14.800 forint +áfa amely egy zárbetét ki cserélését, vagy egy panelházban lévő bejárati ajtó kilincses változatának zárnyitását foglalja magában.

    Biztonsági ajtó zárak szerelése 25.000 / 30.000 forint + áfa / széf minőségű trezor zárak szerelése, vagy le cserélése
    Zárjavítás a bejárati ajtók területén 14.8000 forint + áfa tól elérhetőek

    Hevederzár felszerelése tartozékokkal 50.000 forint + áfa tól

    Prémium zárbetétek árai 22.000 forint 45.000 forint + áfa között érhetőek el, de van olyan ajtóméret amely további költségeket emészthet fel a zárszervizeléskor.

    Mabisz minősített zárbetét 3 darab kulccsal 9.900 forint /15.000 forint + áfa költség közt érhető el.

Mivel minden bejárati ajtó egyedi méretekkel rendelkezik, és minden zárszerelést igénylő vevő más koncepcióval rendelkezik ezért az zárszerelések árainak változtatását fenntartjuk!

Érdeklődjön a zárszerelés árak iránt az alábbi telefon számon:
 +36702727773

 

Milyen hatása van a profi zárszerelésnek az otthonunk területén

 

A zárszerelés kivitelezésénél a méretek a legfontosabbak!

Induljunk ki egy zártest cseréjéből, itt adva van a cilinder zár kialakítása, a kilincs kialakítása és van a zárszerkezetnek egy mélysége.

Ezen a területen a szereléskor nem tévedhetünk egy millimétert sem hiszen akkor a kulcs és kilincs távolság miatt még a takaró lemez sem fog stimmelni a bejárati ajtóban.

Amennyiben profi szakembert választunk a munkára abban az esetben ezek a távolságok akkor is megmaradhatnak ha azt más zárakkal pótolja mert a régi már nincs forgalomban.
Sok esetben a zárbetétek méretezése miatt keletkeznek a betörések mert azt úgy szerelte be a hozzá nem értő személy, hogy az kilóg az ajtólap síkjából.

Ez azonnali betörést vonzhat maga után!

Ezért a zárcserekor a jól megválasztott zárbetét minősége és a megfelelően pozicionált méret emelheti magasra a zárszerelőnk munkáját.

Manapság a közbiztonság egyre szertefoszlik Budapest területén mikor rendőrök ellen indul támadás amely halállal végződik!

Hogyan tudna védelmet biztosítani egy silány minőségű rosszul megválasztott zárbetét méret az ingatlanunk területén?

Továbbmegyek egy több pontos műanyag ajtózár önmagában nem tud védelmet alkotni családunk és értékeink köré hiszen nem a több pontot támadják a betörés során hanem csak a zárbetétet amely vezérli a több pontos záródás a biztonsági ajtóban.

Ezért a zár szerelés kivitelezése itt a legpontosabb felkészülést igényli a termékek ismeretében.
A legtöbb esetben a szolgáltatók alig várnak az olyan prédákra akik felszínesek a témában.

Olyan termékeket sóznak rá az ügyfélikre amelyek a követelményeknek egyáltalán vagy csak felszínesen felelnek meg.
Ezzel szembemenően a zárszerelési részlegünkön 20 éve alkalmazott technikát, alkatrészeket, termékeket forgalmazunk amelyek nem csak egy személyre egy termékkel érhetőek el, hanem személyre szabva!

Bizonyított hosszú távú igénybevételeknek is ellenálló prémium zárjaink minden ügyfelünk számára elérhetőek Budapest területén akár egy órán belüli munkakezdéssel! Természetesen az agglomerációban előzetes áregyeztetés szükséges és előre tervezett időpont szükséges a szerelés kivitelezéséhez.

Szolgáltatásunkat elérheti Budapest minden kerületében, és a Főváros vonzáskörzetében (pl. Vecsés, Gyömrő, Fót, Solymár, Budaörs, vagy Szigethalom területén) Pest megye területein.

Érdekli zárak szerelésével kapcsolatos időpont?

 +36702727773

 

Témába illő tematikus fotóinkat itt tekintheti meg amelyek az egyszerű zárcsere kivitelezésétől a biztonsági zár felszerelésén át a hevederzár szereléseken keresztül a lakatos munkáig bezárólag a biztonsági ajtórács gyártását is magába foglalja!

Minden képünk saját tulajdonú és minden esetben a helyszínen történt zárak szerelésével kapcsolatos munkáinkat tükrözi mind minőségben és mennyiségben!

Nyisson Ön is a biztonságos otthon kialakítása felé és őrizzen értéket tapasztalatunkkal és tudásunkkal!

Bejárati ajtózár szerelés 

Beltéri ajtó zárszerelés

Biztonsági zárbetét cseréje

Biztonsági ajtó zárcsere

Hevederzár szerelés ablakráccsal

Másodzár felszerelés

HiSec ajtó zárcsere

Betörés elleni védelem

Hevederzár szerelés

 

Munkavégzésünkkel kapcsolatos információk

➤ Mint láthatja a biztonság területén a zárszereléskor kizárólag minőségi anyagokból dolgozunk!

Ezért ha Önnek olcsó, Kínai, vagy barkácsáruházban kapható tömegcikkre van szüksége amely bizonytalanságot jelent a biztonság vonalán akkor nem cégünk a megoldás a zárszerelések kivitelezésére.

Amennyiben tervezett munkát szeretne elvégeztetni cégünkkel, kérjük vásárlás előtt kérje ki zárszerelő szakembereink véleményét a témában.

A zárszerelési műveletek kiszállási díja ingyenes amennyiben a munkát cégünktől rendeli meg!

Azonban a megrendelés időközben lemondása fizetési kötelezettséggel járhat!

Amikor Budapest területén zárszereléssel kapcsolatos munkát rendel meg és telefonon időpontot foglal, abban az esetben Önnek tartjuk fent a megbeszélt idősávot!

Ha a befoglalt időpont alatt meggondolja magát, vagy a szomszéd éppen oda ér és majd ő megoldja az ajtónyitás feladatát és a munkát vissza mondja abban az esetben kiszállási díjat számítunk fel!
Ennek értéke 8.000 forint +áfa.

Esetekben a szolgáltatásunkat elérheti Budapest összes kerületében, Budapest területén és a főváros vonzáskörzetében (pl. Vecsés) munkaidő után is de kizárólag előre utalással tud csak megrendelést leadni.

Az ár változás jogait fenntartjuk mivel minden zárakkal kapcsolatos munka egyedi díjszabást képvisel és a helyszínen tudunk 99% pontos árakat megadni a zárszerelésekkel kapcsolatosan.
A munka megrendelésével Ön elfogadja a zárszervizünk szabályozását!